Bemutatkozás

Az Agreement Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft 1996 óta szerepel a felszámolói névjegyzékben és azon néhány szervezet közé tartozik, mely felszámolói tevékenységét mindeddig kifogás nélkül végezte.

Az Agreement Kft családi vállalkozás, ahol a két tulajdonos egyben ügyvezető is, akik bejelentett alkalmazottként napi szinten irányítják a felszámolási-vagyonkezelői tevékenységet. Sem a tulajdonosok, sem a foglalkoztatottak nem tulajdonosok más felszámoló szervezetben. Az Agreement Kft gyakorlatilag kizárólag felszámolási-vagyonfelügyeleti tevékenységgel foglalkozik.

2005. évig csak a Fővárosi Bíróság és a Komárom Esztergom Megyei Bíróság illetékességi területén végeztünk felszámolói tevékenységet.

2005. évben cégünk jelentős fejlesztésen esett át.  Ennek eredményeképpen tevékenységünket kiterjesztettük több olyan megyére is, ahol korábban nem végeztünk felszámolói tevékenységet. Ez a fejlődés több lépcsőben folytatódott. Jelenleg már Heves kivételével valamennyi Törvényszék illetékességi területén rendelkezünk fiókteleppel. Bírósági kijelölések alapján az egész ország területén végezzük a Csődtörvény által előírt teendőket.

Eddig több, mint 600 eljárást folytattunk le.

2012. évben az Agreement kft – támogatás és kedvezményes hitel segítségével – saját tulajdonú, 160 m2 alapterületű irodát vásárolt Budapesten. Így munkafeltételeink jelentősen javultak, ügyfeleinket kultúrált körülmények között tudjuk fogadni.

A költözködés kapcsán megújult irodabútorparkunk, számítógépes rendszerünk jelentős fejlesztésen esett át. Ez nagyobb adatbiztonságot, pontosabb nyilvántartásokat, összességében jobb munkát tesz lehetővé. Internetkapcsolatunk többcsatornás, így minden körülmények között megbízhatóan működik.

A magas színvonalú munka érdekében a kötelezően előírtnál lényegesen több szakembert foglalkoztatunk. Így számos felsőfokú végzettségű jogász, közgazdász, könyvvizsgáló, informatikai szakemberek, műszaki és agrár végzettségű kolléga munkája biztosítja a gyors és szakszerű munkavégzést.

Mivel sok kollégánk rendelkezik nyelvvizsgával, így nem okoz nehézséget az egyes ügyek esetleges nemzetközi vonatkozásinak megfelelő kezelése sem.

Több kollégánknak két felsőfokú végzettsége vagy szakképesítése van.

Egyik kollégánk oktatóként működik közre a csődjogi szakjogászképzésben.

Munkatársaink folyamatos továbbképzése révén biztosítjuk a változó jogszabályi környezet mellett az állandó szakértelmet, a csődjog és a kapcsolódó jogszabályok magas szintű ismeretét.

Munkatársaink többsége nem végez munkát más felszámoló szervzet részére.

Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a környezet védelmére, az adós gazdálkodó szervezetek által esetleg hátrahagyott környezeti károk szakszerű kezelésére. Ennek érdekében szorosan együttműködünk a Környezetvédelmi Hatósággal.

Amennyiben valamelyik ügyfelünknek kifogása van munkánk ellen, panaszkezelési renszerünknek köszönhetően egyszerűen jelezheti azt felénk és gyors, korrekt elbírálásra számíthat. Ügyfeleink kényelme érdekében panaszt internetes formában is lehet tenni, honlapunkon keresztül.

Annak érdekében, hogy munkánk magas színvonalát biztosítani tudjuk, továbbfejlesztettük a belső ellenőrzési rendszert, mely megfelel a szakmai ajánlásoknak és kellő szakmai hátérrel rendelkező szakválallakozás bevonásával került továbbfejlesztésre, működtetésre.

Munkánk magas színvonalát az is biztosítja, hogy ez évben az Agreement Kft megszerezte az ISO minősítést.

Felszámolói tevékenységünk során igyekszünk arra törekedni, hogy amennyiben ez lehetséges, úgy az adós gazdálkodó szervezet ne kerüljön likvidálásra, hanem reorganizálás után ismét működőképes vállalkozás lehessen.

Társaságunk a Felszámolók és Vagyonkezelők Országos Egyesületének tagja és elkötelezett híve a törvényi előírásoknak megfelelően végzett minőségi munkának. Társaságunk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagja. Nyilvántartási száma: BU11192578

A FOE Etikai Bizottságát egyik kollégánk vezeti.

Magas színvonalú munkavégzésünket mutatja, hogy egy évtizede nem volt munkánk ellen megalapozott panasz, kifogás, észrevétel.

Az Agreement Kft szerepel a köztartozás mentes adózói adatbázisban.

Az Agreement Kft szerepel a minősített adózói adatbázisban.

Az Agreement Kftvel szemben nem szabtak ki munkaügyi bírságot.

Ha a jogszabályi előírások, az eredményes munka megköveteli, alkalmazzuk a törvények biztosította szankciókat. Így pénzbírság kiszabását kezdeményezzük azokra, akik törvényes kötelezettségeiknek nem tesznek eleget. Ha fennállnak a jogszabályi feltételek, büntető feljelentést teszünk, a jogszabálysértés jellege szerint illetékes NAV Nyomozó Hatóság vagy a Rendőrség területileg illetékes szervénél. Ha a feltételek fennállnak, kezdeményezzük az eljárás költségeinek az adós gazdálkodó szervezet volt vezetői általi megfizetését.

Külön figyelmet fordítunk a hitelezőkkel, a hitelezői választmányokkal való szoros, kooperatív együttműködésre. Ennek köszönhetően a hitelezők számos esetben nyújtanak érdemi segítséget munkánk eredményes elvégzéséhez.

A felszámoló a hitelezők és más felek részére bármely munkanapon munkaidőben biztosítja a törvényes iratbetekintés és a törvényes másolat készítés lehetőségét

Csatolt fájl(ok):

Agreement Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft - MagyarAgreement Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft - EnglishAgreement Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft - NémetAgreement Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft - Italiano